Fehérvári anziksz

Államalapítónk uralkodásának első két évtizede a belső rend megszilárdításával telik el. Ennek a végén segítségére siet a bizánci császárnak, II. Bazileiosznak, a bolgárok elleni hadjáratában, s az ottani győzelemben szerzett kincsekből építi és gazdagítja majd a bazilikát s ezzel a várost. Ettől kezdve hazánk, a Német-római és a Bizánci Császárság közötti kapoccsá lesz. A szentföldi új zarándokút a mi leendő városunk területén keresztül halad, elkerülve Esztergomot, ezért székhelyét ide, a Dunántúlt átszelő nagy hadi-, kereskedelmi-, és zarándokútrendszer vonalába helyezi, és megalapítja Székes-Fehérvárt. Bekapcsolódunk a középkori nemzetközi zarándoklatokba. Profitál ebből a kincstár, de maga a király is mivel tekintélye és hírneve gyorsan növekszik, a zarándokok meghallgatása során pedig értékes információkhoz jut a nagyvilágról, s ezt okosan fel tudja használni uralkodása során. Később rajtunk keresztül vonulnak a Keresztes hadak. Mindezzel a Kárpát-medence gazdasági, politikai és Fehérvár szakrális szerepe is felértékelődik. Bár István fejére Esztergomban került a korona, mégis Székesfehérváron válik hagyománnyá koronázási formulánk, mely szerint a magyar királyokat az esztergomi érsek, a fehérvári koronázó templomban, a székesfehérvári prépost jelenlétében és engedélyével, a Szent Koronával koronázza meg.

A város nevének első okleveles említése 1002-ben történt a veszprémi püspökség alapítólevelében, Alba Civitas, azaz Fehér város néven. A történelem során több elnevezéssel is illették, Alba Regia, Alba Regalis, Castrum Albense. Mind-mind királyi székváros voltát fejezte ki, nevében a fehér szín pedig a szabadságot, a függetlenséget, az uralkodást szimbóluma, szemben a feketével, az alávetettség színével. István király 1006-ban prépostságot és társaskáptalant alapított itt, s ezeket olyan kiváltságokkal ruházta fel, milyenekkel egyetlen más helység sem rendelkezett államában. Mégpedig azért, hogy papjai ne függjenek semmiféle püspökségtől, a város népe tizedet ne fizessen, csak a helyi prépostnak tartozzon szolgálni, s temploma a Szent Korona, a királyi trón és a királyi tetemek őrzésére legyen megbízva. A bazilika ezzel nemcsak történelmileg, hanem közjogilag is az egyetlen és legnevesebb épülete lett az országnak. Itt tartotta szentbeszédét Nagyboldogasszony napján Gellért püspök, és valószínű, hogy az 1031-ben elkészült miseruhát (későbbi koronázó palástunkat) is ide, neki készítették. A prépostsághoz, illetve a káptalanhoz országos hatókörű hiteles hely, fontos állami tisztségek (kancellár, koronaőr), iskolák, birtokadományok és különleges funkciók kapcsolódtak. Itt őrizték a korona mellett a hatalmi jelvényeket (országalma, jogar, trónus) a kincstárat, a levéltárat és a királyi mértékegységeket is. Az állami törvénykezésben is elsőrangú szerep illette meg a várost, itt, az Andrásgyepen, illetve a „Fövenyen” tartották az országlátó- vagy törvénynapokat. Ezt erősítette meg az Aranybulla 1222-ben. Székesfehérvár tehát a magyar alkotmányfejlődés kiindulópontja lett, s 1938-ig negyvenhat országgyűlést tartottak itt. E templomban őrizték a „győzelmek jeleit”; itt tették ki Ottokár zászlaját, aki felett Kun László aratott győzelmet, itt függtek a csehek, a lengyelek, a morvák zászlói, és itt tartották az elfoglalt javakat is. Itt volt a helye a koronázáskor használt aranyzászlónak, ami 1440-ben, I. Ulászló koronázásakor kettétört és Hunyadi Mátyás is ide függesztette ki győzelmi lobogóit. 

Mai eszünkkel felfoghatatlan jelentőségű város volt Székesfehérvár.