Bejegyzések
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Több mint ezer év. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Több mint ezer év. Összes bejegyzés megjelenítése
Fehérvár felszabadul a török uralom alól
 |
| Kara Musztafa |
1683 szeptemberében Kara Musztafa seregét elverték Bécs alatt. Elérkezett végre az idő,
hogy a törököket végleg kizavarjuk az országból. Hiába menekültek már ők maguk is kellő sebességgel, még rengeteg csata várt ránk a teljes győzelemig. Az elfoglalt váraink többségükben még az ő felügyeletük alatt voltak. Ezek között volt Fehérvár vára és a környékén lévők is, Csókakő, Várpalota, Csíkvár. E stratégiai pontok felszabadítása nélkül Buda visszavétele sem volt életbiztosítás.
Összefogtak hát a császári hadak és a lengyel csapatok. Előbbieket a császár sógora,
Lotharingiai Károly fővezér vezette, utóbbiakat Szobieszki János. Kezdeti lendületük két fényes győzelemre volt elég. Október elején Párkányt, végén pedig Esztergomot foglalták vissza. Hamarosan Fejér megye határán portyáztak. A bicskei legelőkről elhajtották az állatokat mert azokat a fehérvári és a budai törökök is hadtápnak tekintették. Felesleges volt azonban a buzgalom, mert Buda ostromát elpuskázták. Török kézen maradt.
Két évig tanakodtak eztán mitévők legyenek. A haditanácsnak komoly fejtörést okozott
ennek logisztikája. Budát nagyon akarták, de a környező várak is az ellenségnél voltak.
Melyiket szabadítsák fel először? Lipót császár szava döntött, Budáért indultak.
A hadi előkészületek közben veszprémi huszárok bejutottak Csíkvárba és felgyújtották az
erődöt, miután leölték az ott tanyázó törököket.
1686 nyarán végre körülfogták Budát a felszabadítók. A budai török parancsnok kissé
összezavarodott, mert azt hitte, hogy a császáriak Fehérvár megmentésére indulnak, ezért
odaküldött egy rakat szpáhit (török lovas katonát) szerencsétlenül fogyasztva ezzel a budai védők erejét. Lotharingiai Károly pedig arról intézkedett ügyesen, hogy a fehérváriak figyelmét kösse le, hogy ne indulhassanak a budaiak segítségére. A csapatmunka meghozta a sikert, 1686 szeptemberében Buda felszabadult.
Fehérvár törökmentesítése még váratott magára. Közelgett a tél, és tudjuk jól, a hideg és
a hó nem barátja egyik ostromló seregnek sem. Volt már mindegyik oldalon bőven tapasztalat
arról, hogy a jeges-havas hadjáratok nagy kudarcokat rejthetnek magukban. Az élelem is fogytán volt, ezért az átmeneti visszavonulást választották a felszabadítók, s kivárták a tavaszt.
Az 1687-es év azzal telt el, hogy megpróbálták a Fehérvárt lakó törököket kiéheztetni. Blokád alá vették a környéket és semmiféle élelem, termény nem mehetett azon keresztül. Ami gabonavetést a török elérhetett, azt rendre felgyújtották. Zichy István vicegenerális a komáromi, zsámbéki, tatai és esztergomi csapataival úgy helyezkedett el a város körül, hogy a parasztok amit csak lehet betakaríthassanak, ám a többinek égnie kellett, nehogy a török bendőt töltse meg.
Mindeközben megerősítették Győr védelmét és előkészítették Csókakő ostromát. Csókakőnél
bevetették a titkos fegyvert, Gábriel pátert alias Tüzes Gábort is. Ő volt a kor robbantási
szakértője. Feladata az volt, hogy "valami tűzzel való szerszámmal, s vagy hatvan muskatérossal" "egynihány bumbát hánynának be Csókába". Az erősen piromán hajlamú páter október 16-ra meg is érkezett Esztergomból, 17-e virradóra felálíttatta az ágyútelepeket, s három bombát be is küldött a várba, mire a török helyőrség délután háromra kitűzte a fehér zászlót. Szegény Csókakő, hiába volt Fehérvár védelmében kiemelten fontos végvár, mégsem bírta az ágyútüzet és az élelmiszer és vízhiány miatt
hosszabban nem volt képes kitartani. Mindezen hiányosságok igen jól jöttek nékünk, s az újabb siker közelebb vitte a megmentőket a városhoz.
Tüzes Gábornak ezután Palota alatt volt egy kis munkája. Zichy odaküldte, "hogy a bombák hányását megkezdje". A palotai törökök két nap ostromot bírtak ki. A várból 68 katona, 97 asszony és 39 gyermek távozott. Nem esett bántódásuk. Elkísérték Budára, majd hajókon török területre szállították a csapatot.erődöt, miután leölték az ott tanyázó törököket.
1686 nyarán végre körülfogták Budát a felszabadítók. A budai török parancsnok kissé
összezavarodott, mert azt hitte, hogy a császáriak Fehérvár megmentésére indulnak, ezért
odaküldött egy rakat szpáhit (török lovas katonát) szerencsétlenül fogyasztva ezzel a budai védők erejét. Lotharingiai Károly pedig arról intézkedett ügyesen, hogy a fehérváriak figyelmét kösse le, hogy ne indulhassanak a budaiak segítségére. A csapatmunka meghozta a sikert, 1686 szeptemberében Buda felszabadult.
Fehérvár törökmentesítése még váratott magára. Közelgett a tél, és tudjuk jól, a hideg és
a hó nem barátja egyik ostromló seregnek sem. Volt már mindegyik oldalon bőven tapasztalat
arról, hogy a jeges-havas hadjáratok nagy kudarcokat rejthetnek magukban. Az élelem is fogytán volt, ezért az átmeneti visszavonulást választották a felszabadítók, s kivárták a tavaszt.
Az 1687-es év azzal telt el, hogy megpróbálták a Fehérvárt lakó törököket kiéheztetni. Blokád alá vették a környéket és semmiféle élelem, termény nem mehetett azon keresztül. Ami gabonavetést a török elérhetett, azt rendre felgyújtották. Zichy István vicegenerális a komáromi, zsámbéki, tatai és esztergomi csapataival úgy helyezkedett el a város körül, hogy a parasztok amit csak lehet betakaríthassanak, ám a többinek égnie kellett, nehogy a török bendőt töltse meg.
 |
| Csókakő alaprajza 1688-ban |
Mindeközben megerősítették Győr védelmét és előkészítették Csókakő ostromát. Csókakőnél
bevetették a titkos fegyvert, Gábriel pátert alias Tüzes Gábort is. Ő volt a kor robbantási
szakértője. Feladata az volt, hogy "valami tűzzel való szerszámmal, s vagy hatvan muskatérossal" "egynihány bumbát hánynának be Csókába". Az erősen piromán hajlamú páter október 16-ra meg is érkezett Esztergomból, 17-e virradóra felálíttatta az ágyútelepeket, s három bombát be is küldött a várba, mire a török helyőrség délután háromra kitűzte a fehér zászlót. Szegény Csókakő, hiába volt Fehérvár védelmében kiemelten fontos végvár, mégsem bírta az ágyútüzet és az élelmiszer és vízhiány miatt
hosszabban nem volt képes kitartani. Mindezen hiányosságok igen jól jöttek nékünk, s az újabb siker közelebb vitte a megmentőket a városhoz.
 |
| Csókakő ma |
Szabaddá vált az út Fehérvár felé. Az ottani török helyőrség és lakosság helyzete egyre
kilátástalanabbá vált bár olykor előfordult, hogy élelmet csempésztek be nekik. Annyit azonban nem, hogy megoldja a hosszútávú éhezés okozta gondokat. Decemberében megkezdődött a polgári lakosság menekülése a várból. Az sem riasztotta vissza őket, hogy a
Palota felé távozó rácokat a magyar hajdúk leöldösték. 1688 januárjában sikerült négy szekérnyi élelmet zsákmányolniuk, ez azonban olyan kevéske volt, hogy zavargások támadtak a falakon belül. A vezérbasa belátta, hogy jobban jár, ha engedi elmenni azokat akik távozni akarnak. Ekkorra megtiltották a kimenekülők öldösését, sőt a törököknek megígérték, hogy akik önként kijönnek, sértetlenül hazamehetnek.
Január 20-án jelentkezett egy janicsár (török gyalogos katona) hogy megmutassa az ostromlóknak, hogyan tudnak legkönnyebben bejutni a várba. A bent lévő vezérbasa pedig titkos utakon megpróbált a portától segítséget kérni, de a küldöncöket a császáriak mind elfogták. A váron belül hatalmas zűrzavar uralkodott. A kiéheztetés sikerét veszélyeztette a zsámbéki magyar katonai parancsnok jó szíve, aki rendszeresen élelmet engedett be a blokád ellenére. Amikor kiderült szigorúan megbüntették.
 |
| Fehérvár alaprajza 1688-1690 között |
Február végén a bécsi haditanács elunta a hiábavaló blokádot és egyezkedni próbált a várbitorlókkal. A dolog nem hatotta meg a törököket, erre a blokádot még szigorúbbra vették. Az emberek tömegesen menekültek a várból, a katonák zendülést robbantottak ki. Káosz uralkodott. Újabb alkut ajánlottak a bentlévőknek. Erre a vezérbasa újra kiüzente, hogy a várat nem adhatja fel. Válaszul Batthyány Ádám főparancsnoksága alatti 3000 főnyi sereg zárta körül a várost, hozzájuk csatlakozott még 1000 magyar huszár, 1000 hajdú, és 1000 német katona is. Eddigre áprilist írt a naptár. Mivel az ostromlók serege immár tekintélyessé duzzadt, gondot okozott az ellátásuk. Ugyebár a török kiéheztetése miatt felgyújtott földeken nem termett a mieink sem ennivaló. Ezen a problémán még elvacakolt egy darabig a haditanács, ám április 29-re végre elkezdhették komolyan ijesztgetni a törököket, akik ennek ellenére tűz alá vették a seregeinket. A várbasa május 6-án támadott
utoljára, seregét azonban visszaverték, s az ostromlók közelebb nyomulhattak a várhoz. Több támadás ezután már nem érte őket. Május 7-én Batthyány Ádám felhívást intézett a három török vezérhez. A felhívásban elmondta, hogy nem céljuk a vár porig rombolása, épp ellenkezőleg! Szeretnék megkímélni azt a pusztítástól, mivel a császárságnak szüksége van rá. Azonban ha a sanyargatás nem vezet eredményre, s továbbra sem hajlandók önként feladni a várat, akkor rendelkeznek akkora túlerővel, hogy erőszak árán is meg tudják szerezni. A vezérek még aznap válaszoltak. Találkozót kértek a mieinkkel. Másnap meg is beszélték egymással a kapitulációs feltételeket. A megállapodásra május 9-én Bécsben került pecsét és aláírás. A vár és tartozékainak átadása, a fegyverek, lőszerek leadása, a kivonuló törökök ingóságainak meghatározása, a keresztény rabok szabadon bocsátása és a törökök biztonságos kitelepítése mind szerepeltek benne. A keresztény anyától és török apától született 18 év alatti gyermekeket azonban nem vihették magukkal. 50 ilyen gyermeket a jezsuiták vettek magukhoz.
Május 20-án Adonynál 20 hajó és 2 nagy bárka szállította haza 143 év után a megszállókat.
Székesfehérváron ezen a napon a Piac téren a kivonulás örömére Széchenyi Pál veszprémi püspök részvételével hálaadó ünnepséget tartottak.
A 18. századi Fehérvár hétköznapjai - Bort, búzát, békességet (azaz inkább rendet)!
A török kiűzése után a város ha nehezen is, de 1703-ban végre visszakapta a szabad királyi városi ranghoz tartozó kiváltságokat. A legfontosabb ilyen kiváltság volt a bormérés, a ser-, és szeszfőzés, húsmérés, és őrletés.
Székesfehérvár feudális birtokos módjára gazdálkodott. Szigorúan ellenőrzése alatt tartotta az ezekből származó forgalmat és keményen megbüntette a zsebre dolgozókat vagy azokat, akik bármilyen módon akadályozták a megfelelő bevétel elérését.
Eleinte a város saját maga működtette a jogokat, később viszont bérbe adta őket. A különböző jogok bérleti díjai állandóan változtak aszerint, hogy milyen volt az adott évi termés vagy milyen volt a vásárlóerő. Ha a bérlő panaszkodott a tanácsnál, hogy egy évben kevés bort, sert tudott eladni, akkor lejjebb szállították a bérleti díját, ha pedig láthatóan jó volt a bevétel, akkor a bérleti díjak is emelkedtek.
Eltöprengtem azon, milyen világban élnénk, ha ez ma is így működhetne?
Eleinte a város saját maga működtette a jogokat, később viszont bérbe adta őket. A különböző jogok bérleti díjai állandóan változtak aszerint, hogy milyen volt az adott évi termés vagy milyen volt a vásárlóerő. Ha a bérlő panaszkodott a tanácsnál, hogy egy évben kevés bort, sert tudott eladni, akkor lejjebb szállították a bérleti díját, ha pedig láthatóan jó volt a bevétel, akkor a bérleti díjak is emelkedtek.
Eltöprengtem azon, milyen világban élnénk, ha ez ma is így működhetne?
A borból származó haszon az összes bevétel nagyjából egyharmadát tette ki. Vigyáztak is nagyon a város elöljárói, hogy mindenen rajta tartsák a szemüket. Általában tilos volt idegen bort a városba hozni, mivel Fehérvárnak voltak saját szőlői. Akkor tettek csak kivételt, ha a saját termés nem elégítette ki a helyi szükségleteket. 1729-ben Klössl Pál kádármester feljelentette Hiemer Sebestyént, mert rendszeresen idegen bort hozott be. A tőle elkobzott bor harmadrésze az övé lett, megérte hát besúgni.
Hogy ki és mikor kaphatott bormérési jogot számomra követhetetlenül bonyolult.
Vásárok idején például csak a városnak volt ehhez joga, egyébként a városi polgár saját házában mérhetett bort, a lakos (polgárjog nélküli itt lakó) viszont nem. Nem mérhettek bort az egyházi és katonai személyek sem. Amennyiben a városlakók engedély nélkül árusító személytől vásároltak, őket is megbüntették. Mégis előfordult jónéhány kivételes eset. Püspöki bormérés létezett, a jezsuitáknak viszont tiltották a dolgot.
Fogalmam sincs a város népe hogyan bírt kiigazodni az állandóan változó szabályokon, pedig aki megszegte ezeket súlyos büntetésben részesült. Volt akinek a majorságát bonttatták le, volt, aki "csak" nem kevés pénzbüntetést kapott. Mindez vajon nagyfokú rugalmasság volt a tanács részéről, erény, hogy gyorsan alkazmazkodni tudtak a változásokhoz, vagy egyszerűen csak a saját zsebük érdekelte őket, s a rendeletek úgy lettek kitalálva, hogy az az ő érdekeiket képviselje?
A legvalószínűbb az lehet, hogy az eltérő helyeken bevételezett összegek, eltérő kasszákba folytak be. A polgárok méréseiből a város részesült, a katonaság és a jezsuiták bevételeit viszont nem ők kapták volna meg, így azokat nem is engedélyezték.
Vásárok idején például csak a városnak volt ehhez joga, egyébként a városi polgár saját házában mérhetett bort, a lakos (polgárjog nélküli itt lakó) viszont nem. Nem mérhettek bort az egyházi és katonai személyek sem. Amennyiben a városlakók engedély nélkül árusító személytől vásároltak, őket is megbüntették. Mégis előfordult jónéhány kivételes eset. Püspöki bormérés létezett, a jezsuitáknak viszont tiltották a dolgot.
Fogalmam sincs a város népe hogyan bírt kiigazodni az állandóan változó szabályokon, pedig aki megszegte ezeket súlyos büntetésben részesült. Volt akinek a majorságát bonttatták le, volt, aki "csak" nem kevés pénzbüntetést kapott. Mindez vajon nagyfokú rugalmasság volt a tanács részéről, erény, hogy gyorsan alkazmazkodni tudtak a változásokhoz, vagy egyszerűen csak a saját zsebük érdekelte őket, s a rendeletek úgy lettek kitalálva, hogy az az ő érdekeiket képviselje?
A legvalószínűbb az lehet, hogy az eltérő helyeken bevételezett összegek, eltérő kasszákba folytak be. A polgárok méréseiből a város részesült, a katonaság és a jezsuiták bevételeit viszont nem ők kapták volna meg, így azokat nem is engedélyezték.
A szőlőhegyek felügyelete a hegymester, őrzése pedig a szőlőcsőszök feladata volt. A hegymesterek javaslatára kezdődött meg a szüret vagy engedélyezett a tanács különböző építkezéseket a hegyen. Hegymesternek lenni jó volt, mert mentesültek a tized megfizetése alól. Nem volt ennyire buli a csőszködés. Bár kaptak némi fizetést (minimális pénzt, húst és kenyeret), a testi épségük gyakran volt veszélyben. 1714-ben például lovasok támadták meg a csőszt, aki egyet lelőtt közülük a flintájával.
Később a megszaporodó lopások, betörések, hatalmaskodások miatt emelték a szőlőőrök számát. 24 botütésre büntették az egyik jobb sorsra érdemest, mivel rátámadt a csőszre. Két szőlőkerülő pedig azért kapott 30 botot, mert megvertek egy nemesembert. Az egyik őrt azért bocsátották el a szolgálatból, "mert éjjel-nappal csak a vadászatot gyakorolta". Szegénynek esélye sem volt egy kis mellékesre.
Később a megszaporodó lopások, betörések, hatalmaskodások miatt emelték a szőlőőrök számát. 24 botütésre büntették az egyik jobb sorsra érdemest, mivel rátámadt a csőszre. Két szőlőkerülő pedig azért kapott 30 botot, mert megvertek egy nemesembert. Az egyik őrt azért bocsátották el a szolgálatból, "mert éjjel-nappal csak a vadászatot gyakorolta". Szegénynek esélye sem volt egy kis mellékesre.
A fehérvári bor elég jó hírnévnek örvendett. Eljutott Bécsbe Lotharingiai Ferenchez, Pozsonyba, sőt Svájcba is vittek volna belőle, ha a város nem mondta volna le a szállítást.
A bormérések csak meghatározott ideig lehettek nyitva. Ha valaki a nyitvatartási időnél tovább időzött ott, könnyen börtönbüntetést kaphatott figyelmetlenségéért. Ez meg is történt egy mesterlegénnyel, aki a megengedett időn túl is jól érezte magát a püspöki bormérésben. Ma a fél ország a börtönökben csücsülhetne ilyen miatt! Kemény világ volt, kemény büntetésekkel.
A bormérések csak meghatározott ideig lehettek nyitva. Ha valaki a nyitvatartási időnél tovább időzött ott, könnyen börtönbüntetést kaphatott figyelmetlenségéért. Ez meg is történt egy mesterlegénnyel, aki a megengedett időn túl is jól érezte magát a püspöki bormérésben. Ma a fél ország a börtönökben csücsülhetne ilyen miatt! Kemény világ volt, kemény büntetésekkel.
A korabeli vendégfogadók sem működhettek alkohol eladás nélkül. 1694-ben össze-vissza kettőről tudunk, s mindegyikben itatni kellett a népet! A megfáradt, napok óta lóháton, szekéren zötykölődő utazók nem a bubimentes ásványvízért tértek be hozzájuk.
Egyik fogadónk a Fekete Sas volt. Ez volt a belvárosi fogadó, ma is látható az épülete az Ady Endre utcában. "Féktelen" mulatozás is folyhatott itt, mivel a tanács 1777-ben a farsang idején engedélyezte a táncot. A bérlőnek 10 ft-ot kellett befizetnie a szegényház javára az engedélyért, a tanácsi biztos pedig felügyelte a táncolókat. 1778-ban már vasár-, és ünnepnap is táncolhattak a fehérváriak, ám kikötötték a szabályzatban, hogy a verekedés tilos. 1779-ben 24 órára bebörtönözték az egyik parkett ördögét, mivel tánctudásán kívül a balhorgát is bemutatta a mulatozóknak.
A másik vendégfogadó a Budai-külvárosban állott. A neve Arany Sas volt. Háborús időkben katonákat szállásoltak el benne, az 1739-es járvány idején pedig itt lakott a chyrurgus (sebész), a sírásók, és a két atya is. Ilyenkor bevételt nemigen hozott a bérlőjének, ennek ellenére némely "tulajdonosa" még megvesztegetésre is hajlandó volt, hogy a bérletet fenntartsa. (Lennel fizette le a bíró feleségét. Lám-lám, ha törvényileg az asszonyoknak nem is lehetett szavuk, azért a házon belül nem mindig a férfi volt az úr!)
Az 1720-30-as évekre már több szállás is működött. A Palotavárosban a Korona, a Mórhoz és a Nagybőgőshöz címzett fogadók a Budai-külvárosban, a Bárány vendégfogadó nem tudjuk pontosan hol, és Báránd-pusztán is működött egy nem ismert nevű hely.
Egyik fogadónk a Fekete Sas volt. Ez volt a belvárosi fogadó, ma is látható az épülete az Ady Endre utcában. "Féktelen" mulatozás is folyhatott itt, mivel a tanács 1777-ben a farsang idején engedélyezte a táncot. A bérlőnek 10 ft-ot kellett befizetnie a szegényház javára az engedélyért, a tanácsi biztos pedig felügyelte a táncolókat. 1778-ban már vasár-, és ünnepnap is táncolhattak a fehérváriak, ám kikötötték a szabályzatban, hogy a verekedés tilos. 1779-ben 24 órára bebörtönözték az egyik parkett ördögét, mivel tánctudásán kívül a balhorgát is bemutatta a mulatozóknak.
A másik vendégfogadó a Budai-külvárosban állott. A neve Arany Sas volt. Háborús időkben katonákat szállásoltak el benne, az 1739-es járvány idején pedig itt lakott a chyrurgus (sebész), a sírásók, és a két atya is. Ilyenkor bevételt nemigen hozott a bérlőjének, ennek ellenére némely "tulajdonosa" még megvesztegetésre is hajlandó volt, hogy a bérletet fenntartsa. (Lennel fizette le a bíró feleségét. Lám-lám, ha törvényileg az asszonyoknak nem is lehetett szavuk, azért a házon belül nem mindig a férfi volt az úr!)
Az 1720-30-as évekre már több szállás is működött. A Palotavárosban a Korona, a Mórhoz és a Nagybőgőshöz címzett fogadók a Budai-külvárosban, a Bárány vendégfogadó nem tudjuk pontosan hol, és Báránd-pusztán is működött egy nem ismert nevű hely.
Különleges szórakozóhely volt a városban a Lövőház, melyet 1767-ben említ magyarul forrás, s abban "Lüdüző-ház"-nak mondja. A telket 1727-ben kapták meg a várostól 12 ft-ért a polgárok (csak ők viselhettek fegyvert). Ha jól sejtem valahol a mai Ősz utca környékén épült fel az első polgári lövölde. (Később máshová költözött de erről majd külön írok még.) 1768-tól már uralkodóilag engedélyezett Lövészegylet működött itt, szigorú városi fennhatóság alatt. Az istentiszteletek alatt vasárnap délelőtt 10-ig és délután 2-4-ig nem volt szabad bort, sört és szeszt mérni itt, a kuglipályán sem játszhattak ebben az időben, este kilenc után pedig nem volt szabad zenélni. Aki vétett ezek ellen börtönbüntetéssel sújtották.
A szórakozás nagyon szűk keretek között folyhatott. Rendelet tiltotta az esti harangszó utáni mulatozást a mérésekben, pincékben, fogadókban. (Ez nyáron 9, télen 8 órát jelentett.) A kockajáték, és a ferbli tilos volt. Istentiszteletek idején nem tarthattak nyitva a kocsmák, bormérések, tavernák (kávémérések). A táncot olyan rossznak tekintették, mint a babonaságot amit határozatban tiltottak, "mert a lélek kárhozatát szolgálta". A városi kórusvezető engedélye nélkül idegen zenészek nem zenélhettek a városban. A rendbontók jutalma pálca, bot vagy börtön volt. Mindenki döntse el maga, hogy siratja e a mai rossz életkörülményeket. Ki akarna a 18. századiakhoz hasonlóakat?
A serfőzést és mérést hasonló szabályozások korlátozták, mint a bormérést. Szeszt a sör melléktermékeiből, gabonából és szilvából főztek. Amikor a gabonatermés az élelmezésre kellett inkább, a szeszfőzést megtiltották. Sörből és szeszből lényegesen kevesebb fogyott, mint borból. Ennek oka a magasabb ár volt. A sör drága italnak számított. Volt a pálinkán kívül másik szeszféleség is a kínálatban, mégpedig a különleges nevű rosoli és acquavit. Ez utóbbi nevet én ma egy ásványvíznek adnám. Érdekes, hogy míg ennek forgalomba hozását engedélyezték, a másikat pénzbüntetés terhe mellett tiltották.
Hogy miért, ki tudja?
A serfőzést és mérést hasonló szabályozások korlátozták, mint a bormérést. Szeszt a sör melléktermékeiből, gabonából és szilvából főztek. Amikor a gabonatermés az élelmezésre kellett inkább, a szeszfőzést megtiltották. Sörből és szeszből lényegesen kevesebb fogyott, mint borból. Ennek oka a magasabb ár volt. A sör drága italnak számított. Volt a pálinkán kívül másik szeszféleség is a kínálatban, mégpedig a különleges nevű rosoli és acquavit. Ez utóbbi nevet én ma egy ásványvíznek adnám. Érdekes, hogy míg ennek forgalomba hozását engedélyezték, a másikat pénzbüntetés terhe mellett tiltották.
Hogy miért, ki tudja?
Nem volt egyszerű helyzete az élelmezéssel foglalkozóknak sem. A város hússzékeket tartott fenn, melyeket mészárosoknak adott ki bérbe. A tanács felügyelőket küldött ki hozzájuk a megfelelő minőség betartatására. Leölés előtt az állatokat megnézték, a súlyokat és árakat egységesítették, a kimérendő hús minőségét (nem szagos-e) folyamatosan ellenőrizték.
Figyeltek arra is, hogy a polgároktól a mészárosok az élő állatokat biztosan megvegyék. Ha nem ez történt kötelezték rá őket. Az alispán egyszer börtönbe vetett egy mészároslegényt, mivel az szagos húst akart eladni neki. Hamis mértékek használata miatt pedig komoly pénzbüntetést kapott az egyik legény.
A század közepén öt hússzék működött a városban, a mészárosok pedig megbecsült tagjai voltak a városi társadalomnak. Legnevesebb képviselőjük Hiemer Mihály volt, akit 1691-ben tanácsossá választottak, a rákövetkező évben pedig bíróvá. Családja háza, a nemrég felújított Hiemer-ház, ma az egyik nevezetessége a városnak.
Hússal foglalkoztak még a hentesek is. Ők csak meghatározott napokon, a házuknál vághattak állatokat és a húst piac és vásár idején árulhatták. Ezen időn kívül csak füstölt húst és kolbászt forgalmazhattak. Az elhullott állatokat mélyen a földbe kellett ásni.
Figyeltek arra is, hogy a polgároktól a mészárosok az élő állatokat biztosan megvegyék. Ha nem ez történt kötelezték rá őket. Az alispán egyszer börtönbe vetett egy mészároslegényt, mivel az szagos húst akart eladni neki. Hamis mértékek használata miatt pedig komoly pénzbüntetést kapott az egyik legény.
A század közepén öt hússzék működött a városban, a mészárosok pedig megbecsült tagjai voltak a városi társadalomnak. Legnevesebb képviselőjük Hiemer Mihály volt, akit 1691-ben tanácsossá választottak, a rákövetkező évben pedig bíróvá. Családja háza, a nemrég felújított Hiemer-ház, ma az egyik nevezetessége a városnak.
Hússal foglalkoztak még a hentesek is. Ők csak meghatározott napokon, a házuknál vághattak állatokat és a húst piac és vásár idején árulhatták. Ezen időn kívül csak füstölt húst és kolbászt forgalmazhattak. Az elhullott állatokat mélyen a földbe kellett ásni.
Visszatérve a malomra, ez szerencsésen megúszta az elkobzást. (De csak ez az egy. Minden egyéb kiváltságot hosszadalmasan kellett visszakönyörögnünk az osztrákoktól.) Zavartalanul gyakorolhatta tehát a város az őrletés jogát, olyannyira, hogy pénzbüntetéssel sújtotta azokat akik nem itt őrlették gabonájukat. Az 1720-as évektől már két malom működött, 1740-től pedig már hármat említenek a források. Mindannyian vízimalmok voltak, meghajtásukhoz szükséges energiát a Gaja patak és a Sárvíz biztosította. A változékony vízállás miatt azonban nem mindig működtek. A felsővárosi malom maradványait még ma is láthatjuk a Malom-csatornánál. E fontos bevételi forrásokat pedig még utcanév is megörökítette. A mai Malom utca emiatt kapta a nevét.
A malmok legfontosabb ügyfelei a fehérvári pékek voltak. A tanács az ő munkájukba is alaposan beleszólt. Ha valamelyik pék kemencéje rossz volt és nem tudott kenyeret sütni, egy nappal előbb értesítenie kellett egy másik péket, hogy az több kenyeret süssön. A megőrletett fehér lisztet pedig csak a városiaknak adhatták el.
Természetesen a pékek éberen őrködtek azon is, hogy idegen pékáru ne kerülhessen be a városba.
Tudták, hogy a fehérvári pékek legismertebb terméke a zsemle volt? Már egy 1484-es oklevél is megemlékezik róla egy utca, a "Zsemlesütő utca" révén. A zsemle súlyát a változó gabonaár függvényében a tanács szinte évente változtatta.
Hoztak egy fura de logikus rendeletet is 1724-ben: A pékárut nem árulhatták többé a ferences kripta mellett, "mert a friss kenyér az onnan felszálló párát magához vonja".
Brrr, kísérteties! Kinek jutna ma eszébe, hogy kripta mellett áruljon kenyeret?
Székesfehérvár kialakulása
Városom négy szigetre települt, melyet hajdani tengerek vizei sodortak össze zátonyként. Körülöttük vízfolyás kanyargott, a Sárvíz és a Gaja patak, melyekből az előbbi ma is itt csordogál keresztül a városon, épp a Várkörút burkolata alatt. Gyakran koptatom aszfaltját, s ilyenkor borzongva gondolok arra, hogy a lábam alatt folyó víz, milyen ősi történetek tanúja.
E két folyócska, menedéket adó mocsárrá változtatta a Sárrét területét. Azonban csak azok számára volt ez menedék, akik kiismerték benne magukat. A tapasztalatlan hódítókat gyakran érte meglepetés és kudarc. A Castrumot körülvevő lápvilágnak a török támadások alatt vették legnagyobb hasznát az itt élők.
A környék már régóta lakott terület, fontos római útvonal is áthaladt rajta, ám a város nem ilyen alapokon nyugszik. A legközelebbi római település a táci Gorsium, 20-25 km-re innen.
Marschall Rafael a ciszterci reálgimnázium egykori tanára 1930-ban megjelent Székesfehérvári Kalauzában így írja le Fehérvár alapításának első gondolatát: " A honfoglaló Árpád felvonulásában elérkezett a Noé (Csúcsos)-hegyre, amelyről alátekintve, az előtte fekvő messze síkságot, a fejérmegyei alföldet, mint vadászatra, halászatra s állattenyésztésre igen alkalmas területet családjának szemelte ki." Annyira fontos esemény volt ez, hogy a Budai krónika és a Túróczi-krónika is megemlékezik róla. A hegy tövében álló első kis településnek mára sajnos semmi kézzelfogható nyoma nem maradt, de a demkó-hegyi homokbánya területén tártak fel pogánykori sírokat, melyekből karperecek, csatok, szíjvégek kerültek elő. Ezeket ma a Szent István múzeum őrzi.
 |
| A négykaréjos templom rajzolata |
Talán Taksony fejedelem uralkodása idején épülhetett az első, négykaréjos, bizánci stílusú templomocska, a "város" legmagasabb pontjára. Ma már csak a macskakövekbe, színes kövekből kirakott alaprajza jelzi a helyét a belvárosban. E köré települt a leendő város és gyarapodott Géza fejedelem, majd fia, István gondoskodása mellett. Sajnos csak feltételezzük, hogy a fejedelem és felesége Sarolt itt kapott végső nyughelyet, mivel a XIX. századi feltárások során nem került elő a maradványok közül elfogadható bizonyíték erre nézve.
 |
| Géza nagyfejedelem szobra /Meszlényi János alkotása 1972/ |
Géza pajzsra emelése 972-ben történt, s mi ezt a dátumot tekintjük a város alapítási évének.
Alba Civitas-tól Alba Regia-ig
Államalapítónk uralkodásának első két évtizede a belső rend megszilárdításával telik el. Ennek a végén segítségére siet a bizánci császárnak, II. Bazileiosznak, a bolgárok elleni hadjáratában, s az ottani győzelemben szerzett kincsekből építi és gazdagítja majd a bazilikát s ezzel a várost. Ettől kezdve hazánk, a Német-római és a Bizánci Császárság közötti kapoccsá lesz. A szentföldi új zarándokút a mi leendő városunk területén keresztül halad, elkerülve Esztergomot, ezért székhelyét ide, a Dunántúlt átszelő nagy hadi-, kereskedelmi-, és zarándokútrendszer vonalába helyezi, és megalapítja Székes-Fehérvárt. Bekapcsolódunk a középkori nemzetközi zarándoklatokba. Profitál ebből a kincstár, de maga a király is mivel tekintélye és hírneve gyorsan növekszik, a zarándokok meghallgatása során pedig értékes információkhoz jut a nagyvilágról, s ezt okosan fel tudja használni uralkodása során. Később rajtunk keresztül vonulnak a Keresztes hadak. Mindezzel a Kárpát-medence gazdasági, politikai és Fehérvár szakrális szerepe is felértékelődik. Bár István fejére Esztergomban került a korona, mégis Székesfehérváron válik hagyománnyá koronázási formulánk, mely szerint a magyar királyokat az esztergomi érsek, a fehérvári koronázó templomban, a székesfehérvári prépost jelenlétében és engedélyével, a Szent Koronával koronázza meg.
A város nevének első okleveles említése 1002-ben történt a veszprémi püspökség alapítólevelében, Alba Civitas, azaz Fehér város néven. A történelem során több elnevezéssel is illették, Alba Regia, Alba Regalis, Castrum Albense. Mind-mind királyi székváros voltát fejezte ki, nevében a fehér szín pedig a szabadságot, a függetlenséget, az uralkodást szimbóluma, szemben a feketével, az alávetettség színével. István király 1006-ban prépostságot és társaskáptalant alapított itt, s ezeket olyan kiváltságokkal ruházta fel, milyenekkel egyetlen más helység sem rendelkezett államában. Mégpedig azért, hogy papjai ne függjenek semmiféle püspökségtől, a város népe tizedet ne fizessen, csak a helyi prépostnak tartozzon szolgálni, s temploma a Szent Korona, a királyi trón és a királyi tetemek őrzésére legyen megbízva. A bazilika ezzel nemcsak történelmileg, hanem közjogilag is az egyetlen és legnevesebb épülete lett az országnak. Itt tartotta szentbeszédét Nagyboldogasszony napján Gellért püspök, és valószínű, hogy az 1031-ben elkészült miseruhát (későbbi koronázó palástunkat) is ide, neki készítették. A prépostsághoz, illetve a káptalanhoz országos hatókörű hiteles hely, fontos állami tisztségek (kancellár, koronaőr), iskolák, birtokadományok és különleges funkciók kapcsolódtak. Itt őrizték a korona mellett a hatalmi jelvényeket (országalma, jogar, trónus) a kincstárat, a levéltárat és a királyi mértékegységeket is. Az állami törvénykezésben is elsőrangú szerep illette meg a várost, itt, az Andrásgyepen, illetve a „Fövenyen” tartották az országlátó- vagy törvénynapokat. Ezt erősítette meg az Aranybulla 1222-ben. Székesfehérvár tehát a magyar alkotmányfejlődés kiindulópontja lett, s 1938-ig negyvenhat országgyűlést tartottak itt. E templomban őrizték a „győzelmek jeleit”; itt tették ki Ottokár zászlaját, aki felett Kun László aratott győzelmet, itt függtek a csehek, a lengyelek, a morvák zászlói, és itt tartották az elfoglalt javakat is. Itt volt a helye a koronázáskor használt aranyzászlónak, ami 1440-ben, I. Ulászló koronázásakor kettétört és Hunyadi Mátyás is ide függesztette ki győzelmi lobogóit.
Mai eszünkkel felfoghatatlan jelentőségű város volt Székesfehérvár.
