Fehérvári anziksz

Rettenetesen nehéz megfogalmaznom, hogy kikről írok most önöknek.

Nem használhatok nagy szavakat, mert magisterük, ahogy én ismerem őt, ennek nem örülne. Nem akarná, mert végtelenül jó fej, aki a mai világban különleges módon nem a saját dicsőségét tartja fontosnak. Természetesen nagyon büszke arra, amit tesznek, de nem ez adja számára a hajtóerőt. Nehéz elhinni igaz? Pedig így van és pont ezért becsülöm őt annyira. A többiek is ilyenek, nemhiába, a jó "főnök" jó példát mutat. Szerényen, csendesen, de végtelen kitartással teszik a dolgukat. Hogy mit?

1998-ban ünnepelték városunkban a 150 éves évfordulóját annak, hogy a koronázó templom területéről előkerültek III. Béla és hitvese, Antiochiai Anna földi maradványai. Ekkor, ebből az alkalomból alakult meg a  III. Béla Lovagrend. Ügyvédek, jogászok baráti társasága hívta életre a rendet, s ma már egyetemista, középiskolás és általános iskolás lovagokat is találunk közöttük. 

Nemes és óriási feladatot vállaltak magukra. Névadó uralkodójuk szerencsére azonosított csontjainak újratemetését, a végakarat szerinti helyen, Székesfehérváron. A többi királyi maradvány szétválogatását és azonosítását, valamint méltó eltemetését ugyanitt, a bazilika területén. A város szakrális rangjának visszaállítását. Igazából mindez nemzeti feladat lenne, mégis egy ehhez képest parányi civilszervezet vállalta magára ennek minden gondját.

Ott, a rácsok és egyéb bútorzat mögött III. Béla királyunk és hitvese nyugszik

A képen jól látható, hogy ma milyen körülmények között alussza örök álmát a királyi pár a Mátyás templomban, az orgonával társbérletben. A fénykép saját, tavaly készült, tehát nem valószínű, hogy azóta minőségi változás állt volna be bármiben is. A Mátyás templomban III. Béla és felesége csak egy a többi halott közül. Székesfehérváron, ha engednék,  a legfontosabbak lennének, hisz ők az egyetlenek akik azonosítva lettek! Megadhatnánk nekik a méltóságot és tiszteletet, úgy ahogyan az a királyoknak kijár. Főként azoknak a királyoknak, akik oly sok mindent tettek országunk boldogulására.  Ma már nincsenek királyaink, de elfelejteni nem szabad, hogy a régiek nélkül mi sem lennénk azok, akik vagyunk. 

Bizonyára sokan jönnének el évről évre tiszteletüket tenni, imádkozni. Nemzeti érzésük, öntudatuk, hitük erősödhetne ezáltal. Hisz régen is így ment ez.  A szent királyi ereklyék erőt adtak a hozzájuk imádkozóknak.  
A lovagrend tagjai meg is teszik ezt. Itt eltemetett királyaink üres sírhelyei felett imádkoznak rendszeresen, s csak remélhetem, hogy a  templom területén kívül rekedt, ládákba kevert csontok reagálnak ezen imákra,  és megsegítik őket nehéz vállalásukban.


Feladatuk nem merül ki ennyiben. Lovagtermükben a lovagi eszmékre tanítják a fiatalokat. Kardforgatásra, táncra, és természetesen történelemre. Korabeli lovagi kódexeket fordítanak le, s azokból próbálják elsajátítani a vívás fortélyait és megtudni, milyen volt az élet régen. 

Nálam azonban sokkal jobban tudják ők maguk elmondani, mit is jelent a III. Béla Lovagrend lovagjának lenni. Kérem, hallgassák meg a Kossuth rádió műsorát, mely karácsony előtt készült róluk, s aki még ennél is többre kíváncsi, az látogassa meg őket a honlapon: www.belarex.hu