Fehérvári anziksz

Tudom, sokat kellett várni a folytatásra, a fősuli miatt örök lemaradásban voltam. Igyekszem pótolni mindent.

Nos, ott tartottam, hogy a család megbízhatatlanabbik fele végül is (egy órás késéssel) kiért értünk a reptérre, és bepakolt minket az autóba, hogy a végcél, azaz a lakásuk felé fuvarozzon. Az otthon melege ugyanis East Grinsteadben várt ránk. Kellett is nagyon az a meleg, mert meglehetősen közép-európai fejjel gondolkodtunk amikor a ruhatárat csomagoltuk, magyarul nem vettük figyelembe, hogy néhány ezer kilométerecskével arréb már teljesen más, tengeri szelek fognak megfagyasztani minket. Sóvárogva gondoltunk a hazai, napocskás, tizenöt fokos márciusra, míg a kettő fokos londoni éjszakában vacogtunk trióban.A kocsiba vágódva fullra csavartattuk a fűtést. A városka 11,3 mérföldre (a honlapjuk szerint 7 mérföldre, kb. 20 perc autózásra) van a reptértől. 

No persze, az éjszaka közepén, amikor megérkeztünk, nem ez a látvány fogadott. Ezen az utcán különben is csak másnak sétálhattunk végig, mert a miénk nem a belvárosban volt.

Pillogtam erősen, míg a parkolótól a házig jutottunk, mert elhatároztam, annyi látványt fogadok be itt, amennyit csak bírok. Tégla, tégla, tégla mindenütt. A házak általában egy emeletesek, néha kettő, a formájuk sokféle, de a vörös tégla az alapbeállítás. Kivételek persze vannak, de ezek többnyire nem a fiatal, száz-kétszáz éves házak. Igen, itt nem ritkák az ennél korosabb épületek sem. Tudják, errefelé nem jártak a barokk kor uralkodói, akik tervszerűen rombolták le a múltjukat. Itt szokás vigyázni arra ami ódon. Hozzáteszem: pénz is akad rá.

Másnap hangos angol beszélgetésre ébredtem. Kinéztem az ablakon, ami épp az utcára nyílt. Egy rendőrautó állt a ház előtt. Belehallgatóztam a beszűrődő társalgásba. Páromat hallottam, amint hevesen magyarázta magyarul az angoloknak, hogy sajnos nem ért egy kukkot sem az ő csodálatos nyelvükből, ezért gőze sincsen arról, hogy mit akarnak tőle. A földszinti házigazdáink is felébredtek rájuk, és segítségére siettek. Kiderült, azért hozták haza, mert rossz helyen fényképezett. Anyám borogass! Amint kitette a lábát a házból, bajba került! Hajnalban már nem bírt aludni, ezért kiosont a házból és fényképezni kezdte a környéket. Menet közben egy iskolához ért, ahol éppen gyülekeztek a lurkók, szüleikkel együtt. Érdekesnek találta a látványt (itthon az évzárón látni hasonlót, nem egy szimpla hétköznapon), és a szép iskolaépületet is - amely inkább jól megtermett családi házra hasonlított - ezért kattintott párat a géppel. Szinte azonnal elkapta egy biztonsági őr, aki azzal  a lendülettel hívta is a rendőröket.

Itt a pedofíliát rém komolyan veszik. Idegen gyerekeket fotózni szigorúan tilos, még a szülőknek is! Nincs emlékkép örökítés az iskolai ünnepélyeken sem. A szabály az szabály! Ja, hogy a gyerekek otthon, a myspace-re bármilyen fotót feltölthetnek magukról, és azt bárki szabadon csámcsoghatja? Ez van. Azt nem látják a rendőrök. Az angolok is kockák, csak másképpen mint mi. A rend őrei egyébként giga jó fejek voltak, s a végén viccelődve távoztak. Igaz, közös fényképet nem engedtek csinálni, nehogy a darts táblára kirakva célpontokká váljanak, mondták nagy röhögcsélés közepette, kifelé menet. (Az én uram személyi adatainak birtoklására előbb engedélyt kértek, ahogy arra is, hogy belenézzenek a fényképezőgép memóriájába.) Nem ám úgy van az angol honban!

Így kezdődött hát a mi külföldön eltöltött nemzeti ünnepünk és hasonlóan eseménydúsan folytatódott.

Ez a nap ideiglenes otthonunk megismeréséről szólt. Csodás hely!

Belvárosa a High Sreet-tel 800 éves, szebbnél szebb favázas házikókat őrizget, s ebben nem az a csoda, hogy milyen ősi lakok ezek, hanem az, hogy mindet lakják, használják! Lakásokat, apró boltocskákat találhatunk bennük. Még meglepőbb, hogy a boldog tulajdonosok vigyáznak eme kincsekre, pedig egy ilyen épületet kényeztetni itt sem olcsó mulatság. 

Akinek pedig mindez még nem volt elég, annak javaslom, hogy üljön fel a kis Thomas gőzmozdony eredetijére és tegyen vele egy kört. Itt pöfög ugyanis Anglia második legnagyobb gőzös gyűjteménye, a Bluebell Railway. Ezt mi kihagytuk, de már bánom. Legközelebb sort kerítek rá!

A városnézés további bonyodalmak nélkül zajlott. Senkit nem csuktak le és a hidegen kívül egyéb gondunk nem volt. Még a kajálás sem okozott nehézséget, pedig nálunk mindig az a problémás, glutén allergiánk miatt. Így utólag vicces, hogy paráztam ettől, mert a Sainsbury's-ben mindent megtaláltunk, amire csak kedvünk szottyant, a pizzától a reggelizőpelyhen át a millió féle sütiig, kenyérig. Nem egy egyméteres polc volt tele gluténmentes ételekkel, hanem több többméteres polcsor, teljes egészében, padlótól a plafonig. Jó, a fish and chipset ki kellett hagynunk, de a fish-t lehagyva a chips már ehető volt számunkra is, erről azonban majd a későbbiekben mesélek, mert ez is egy külön történet, immár Windsorból.,