Fehérvári anziksz

Belemelegedtem a beszélgetésbe Péterrel, a rengeteget tudó teremőrrel. Sok-sok év tanítás után itt kötött ki a múzeumban. Élvezettel mesélt nekem az ásatásokról, a termekről, a kövekről. Ő azért volt elemében, mert taníthatott (engem), én meg azért, mert tanulhattam. Ha minden múzeum ilyen humánerőforrással rendelkezne, gyakrabban szakítanék időt rá.

Tőle tudtam meg, hogy éppen III. Béla várkonyhájában ácsorgunk (pontosabban annak előkészítő helyiségében), ahol hetente 4-600 személyre sütöttek a szakácsok. A főzés akkoriban kisebb jelentőségű volt. Hatalmas ökröket húztak nyársra és az egyéb kisebb-nagyobb állatkákat is inkább ezzel a módszerrel tették ehetővé. Az 1490-ben készült modenai számadás és leltárkönyv 4 nagy húsnyársat (dárdát), 21 ónozott vasfazekat és 1 bronz mozsarat jegyzett fel. A tűzhely füstjének korma még ma is látható a falon.

Érdekes az is, hogy hogyan működött egy ilyen királyi konyha. Mivel a nyílt sütés hatalmas hőt termelt, profi kürtőt kellett építeni ennek elvezetéséhez. Aki figyel, ma is láthatja a maradványait. A hulladékot egy ún. surrantó vályún (a modern központi porszívó elődje) keresztül küldték ki a szabadba a várfal tövébe. A régészek rengeteg állati csontmaradványt és cserépdarabot találtak a konyha alatti falszakasznál. 

Minden rendes élelmiszer feldolgozó helyiséghez szükséges a víz jelenléte. No nem azért, hogy megigyák! (A középkorban nem ittak vizet az emberek, csak bort, még a gyerekek is. Nagy volt ugyanis a fertőzésveszély. A megbecsült forrásvizek képeztek csak kivételt.) Általában lágy esővizet használtak a takarításhoz, mosáshoz. Főleg, ha nem volt lehetőség kút létesítéséhez. A tetőzetről összegyűjtött esővizet, a tetővápák vízköpőiről egy kőfalú ciszternába vezették (nincs új a nap alatt). Ez a belső udvar szintje alatt volt és a konyhából és az előkészítő helyiségből is könnyen el lehetett érni a kimerőnyílást (kb. 10 lépésnyire volt tőle) . Az élelmet viszont messziről, a pincéből és más raktárakból cipelték fel.

A konyhát a konyhafőnök uralta, aki rajta tartotta a szemét az étel felszolgálásán és a raktári készleten. A személyzet szállása tulajdonképpen a munkahelyükön volt, ezért azt feltételezik, hogy az előkészítő, egyben alvóhelyül is szolgált. Ezzel igyekeztek elkerülni a szolgák és az uraság (ill. vendégei) találkozását.

A konyhahelyiséghez néhány lépcsővel lejjebb kapcsolódik egy kisebb, hosszúkás helyiség. Ez volt a fürdőház. A konyhában felmelegített vizet könnyű volt áthordani és az itt álló fakádba önteni. Külön épített kádnak, medencének ugyanis nem találták nyomát. Ismét csak a modenai számadáskönyv említi meg, hogy 1487-ben a fürdőszobában (bagno) volt egy bronztűzhely vagy kályha. A fürdőzés végeztével a gazda a konyhával ellentétes irányban lévő helyiség felé vonult el. Ekkor érkezett az ún. Szent István-terembe, (onnan kapta a nevét, hogy sokáig ezt a helyiséget hitték Szent István királyunk születési helyének.) ahol rövid elmélkedés következett. Innen már közvetlenül a lakóterek előteréhez jutott.