Fehérvári anziksz

Az ijesztően tudományos hatású cím olvastán ne kezdjenek hanyatt-homlok menekülésbe! A bejegyzésben ugyanis arról fogok írni, hogyan éltek a 17. században az előkelő leánykák, mi történt egy középkori zárda falai között, és milyen lehetőségeik voltak a boldog életre?

Eszterházán jártunkkor akadtam bele egy könyvbe, - vagy a könyv akadt belém, ezt nálam már lehetetlenség megállapítani - melyben tanulmányok olvashatók az Esterházy családról. (A kötet címét lásd a "Merítkező"-ben.) Ott szerénykedett a sok pompázatos, nagyobbnál-nagyobb formátumú fotóalbum között, melyek magamutogatóan akarták "eladni" nekem az Esterházy kastélyt, de a színes képeken kívül nem sok okosságot kínáltak. Mivel remek saját fotóssal dicsekedhetek, az ilyen nyomtatványokat reflexből kikerülöm. Ha nincs bennük érdemi mondanivaló csak indokolt esetben lesz/van helyük a könyvtáramban. Levettem viszont a polcról ezt a puha borítójú, a többihez képest jelentéktelen nyomdai terméket. Ekkor derült ki, hogy majd kétszáz oldalas kincstárra bukkantam.  

A rövid verzióban A herceglány léptei címet viselő írás kötötte le azonnal a figyelmem. (A címe ennél sokkal hosszabb, lásd újfent a "Merítkező" -ben.) Esterházy Pál nádor és Esterházy Orsolya 1663-ban született leánykájáról szól a tanulmány. A gyermek kilencéves korától zárdában éldegélte életét. Szegény! Sóhajthatnánk fel erre mi, mai anyák és nők. Ne feledjük azonban, hogy a 17. századról szólok. Csak röpke 3-400 év, s már meg is változik minden! Ha tovább olvasnak rájönnek, hogy ez nem is volt annyira borzasztó élet.

Családja már ekkor sem számított kisjövedelműnek, s bármennyire nem így gondoljuk, a nagy vagyon nagy gondokat akaszt az ember nyakába, éljen akárhányadik században. A korabeli családfők egyetlen módon tudták csak megakadályozni a családi vagyon szétaprózódását, úgy, hogy minél több gyermeküket az egyház szerető kebelére bízták. A kolostorok, szerzetesrendek, regulái megakadályozták a beadott utódokat a természetes szaporodásban. Az üzlet mindkét fél számára igen hasznos volt.  A rendek meglehetősen jól jártak a befogadott "árvákkal", hisz azok családjától vagyonokat kaptak. S hogy miért írtam szétaprózódást? Mert imént emlegetett nádorunknak két házasságából huszonöt gyermeke(!) született. (Nem volt ezzel egyedülálló abban az időben, mivel pl. Csáky Éva Franciska klarissza főnöknő és Csáky Mária Klára nagyszombati klarissza főnöknő apjának is huszonöt utódja volt. Az említett két lányán kívül a többi testvér szintén hasonló sorsra jutott.) Mai eszemmel föl nem foghatom, hogy akkora örökségből miért nem kaphatta meg mindenki a magáét, hisz még úgy is bőven jutott volna az összes csemetének, de mindegy, ők úgy tartották, a vagyonnak, legyen az bármekkora, egyben kell maradnia és punktum!

Szóval Esterházy Krisztina Terézia (Jozefa ahogy a rendben nevezték) nem igazán hivatástudatból  lépett a zárda falai közé, de ahogy eszesedett, úgy formálta egyre inkább a saját hasznára a helyzetet. Nem volt egyedül a kolostorban. Vele tartottak húgai, Orsolya Constantia, Ilona Augustina, és Julianna Josefa is, és számos más nemesi származású hölgy (Zichy és Berényi)  vette még körül.  A fiúknak sem volt rózsásabb a helyzete, hisz őket ugyanúgy egyházi szolgálatra szánták. Az elsőszülött fiúk voltak a trónörökösök, ők ebből az élvezetből kimaradhattak.

Esterházy Pál Ádám nevű fia kedvéért gazdag alapítvánnyal látta el a fraknóváraljai kolostort, László fiának, aki a pozsonyi kanonok volt, a rátóti prépostságot adományozta, leánya, Krisztina számára pedig 1679-ben megalapította a kismartoni rendházat, a kirchbergi kolostor mintájára, harmincezer forintot helyezve annak alapítványába. A tizenhat éves lányka ide költözött be társaival, s lett ennek harminc évesen a fejedelemasszonya. 

Kezd a dolog más megvilágításba kerülni ugye? De ne szaladjunk még ennyire előre. 

Egy radikálisabb vélemény szerint (Kaari Utrio könyvének címét lásd az előbb említett helyen) "Sok hatalmas család alapított kolostort, melyek a fennhatóságuk alatt hatalmukat és gazdagságukat hirdették. Gyakorlatilag valamiféle bank szerepét töltötték be abban az időben, amikor bankok még nem léteztek. Fel lehetett halmozni a vagyont, a kolostoroknak birtokokat lehetett ajándékozni, amelyek a későbbiekben mindig rendelkezésre álltak, hiszen az egyházi intézmények földjeit nem lehetett elidegeníteni. A kolostor vendégházként működött a család vendégei számára, és öregek otthonaként a család öregjeinek, valamint börtönként a kellemetlen rokonok számára." Hm, mire nem jó egy kolostor!?

Ebből már látszik, hogy a rendházak fegyelme...hogy is mondjam csak...finoman szólva, fegyelmezhetetlen volt. Hiába írták elő a klauzúrát (a kolostor csak engedéllyel látogatható része), a külvilág teljes kizárását, ez nem sok embert érdekelt. Főleg az ide száműzött kisasszonyokat nem! Továbbra is úgy éltek ott, mintha otthon lettek volna a kastélyban. Divatos ruhákat viseltek, ékszereket hordtak, kutyákat, majmokat tartottak, táncoltak, és egyéb világias szokásoknak hódoltak. Gyakoriak voltak a rokonlátogatások, és a családtagokkal együtt még külső egyházi ünnepeken is részt vettek az előkelő "apácák".
1701-ben Keresztély Ágost győri püspök szorgalmazására megszigorították a szabályokat. Ettől kezdve még az előkelő rokonok is csak külön engedéllyel látogathatták lányaikat, de ugyan mekkora nehézséget  okozhatott egy Esterházynak egy püspöki engedély megszerzése!
A megszorításoknak azért volt némi eredménye, mert a püspök következő látogatása alkalmával már nem talált kifogásolni valót.

Mindebből már szépen kiderül "Esterházy Krisztina inkább viselkedett herceglányként, sőt (apáca)fejedelemasszonyként, mint remeteként. Igyekezett részt venni a családi reprezentációban (esetleg a szórakozásban) a zarándoklat révén, kiállt a kolostor jogaiért, amit annál is inkább megtehetett, mivel vezetői tisztséggel rendelkezett és legidősebb, legelőkelőbb lányként ténykedett a kolostorban. Szó szerint és átvitt értelemben is ő volt a családfő - afféle mater familias - a zárdában."
Gondoljunk bele, milyen összetett dolog volt egy zárdafőnöknő munkája. Része volt kora kulturális életének, mellette komoly és felelősségteljes elfoglaltságot jelentett igazgatni a rendházat, hisz hatalmas vagyonok halmozódtak fel azokban. Földbirtokok, uradalmak, jobbágycsaládok százai felett volt hatalma.

Lássuk be, sokkal jobb volt ezt az életet választani, mint egy házasságban várúrnőként egy férj alárendeltjének lenni, s hiábavalónak érezni az elvi egyenjogúságot. Sok nemesi hölgy tehát a középkori apátnő létben látta az önmegvalósítás egyetlen módját.